Magyarósi Éva az alkotásról
A kiállításon szereplő munkáimmal is igyekeztem megragadni a történetmesélés lehetőségét. Szerettem volna egy olyan sorozatot készíteni, amiben ott van azonnal a képregény műfajának lehetősége is. Amikor elkezdtem készíteni a felkérésre a rajzokat, hirtelen ihletet kaptam. Valami vicceset szerettem volna mutatni, amiben persze azért bőven ott van a kritika is, ami a karácsonyi szokásainkat illeti manapság. Olyan helyzeteket megragadni, amikben egy kicsit magunkra ismerünk, mérlegelünk, mik is az igazán fontos pillanatai az adventi készülődésnek, karácsonyvárásnak. A sorozat a fenyőfák pályafutását mutatja be karácsonyi időszakban. Ahogy elhagyják az erdőt, a megszokott környezetüket, beletörődve sorsukba. És onnantól a városi élet, ahogy kiválasztják őket, hogy haza vigyék az otthonok melegébe…
Gyerekkoromban imádtam a karácsonyt, mint minden gyerek. Ez az érzés változott fiatal felnőtt koromra. Hadilábon álltam vele, mert az érzések felerősödtek ilyenkor, például fájdalmasabb lett elhunyt szeretteimnek a hiánya. Szerencsére ezt az érzést helyrehozták a gyerekeim. Miattuk újra jó karácsonyozni, készülődni az ünnepekre. Azonban nem az a típus vagyok, aki túlzásba viszi az egészet. Évek óta például már fát sem állítok. A gyerekekkel készítünk egy nagy koszorút néhány olyan ágból, amit amúgy is le kell vágni a kertünk egyik hatalmas fenyőfájáról. Szerencsére értik a gyerekek a mögötte rejlő jó szándékot, hogy minél több fa maradjon a világon életben. A díszítésben pedig mindent megengedek, ami a gyerekek kreativitásából érkezik. Díszithetik a cserepes növényeket, a lépcsőt, bármit. Sokszor keverednek nálunk a megmaradt szülinap dekorációk, a mindenféle papírgyártmánnyal, karácsonyi dísszel.
