Murakami Patrick az alkotásról
Gyerekként nagyon szerettem a karácsonyt. A sok jó ételt, a hangulatot és természetesen az ajándékozást is, azonban ahogy idővel az ünnep közeledtével egyre többet hallottam az emberektől azt, hogy a karácsony a családról szól, én mégis valahogy álszentnek éreztem a dolgot. Talán azért is, mert életem során egyszer volt lehetőségem együtt ünnepelni a szüleimmel úgy, hogy mind a ketten jelen voltak, mivel édesapám japánban él. Soha nem a hangulattal volt a bajom mert kifogástalan volt, viszont édesapám hiánya az ünnep alatt nem fért össze nekem a „családról szól” kijelentéssel.
Én magam már nem tartottam az ünnepet és ez természetesen ugyan így történt volna, ha édesanyám nem lett volna jelen. Huszonnégy éves koromra elértem, hogy az anyukám azt mondja, hogy olyan vagyok, mint egy „zsémbes öregember”.
Amikor megkaptam a felkérést az „ArtXmas projectre”, először nem tudtam, hogyan kezdjek neki a tervezésnek, mert a karácsony és a köré csoportosuló ünnep kapcsán alkotott gondolataim nem éppen átlagosnak mondhatóak.
Próbáltam az emlékeimben keresni, ötleteltem a szüleimmel, hátha találok valami inspirálót arról, hogy milyen volt az 1-2 évesen eltöltött közös családi karácsony.
Végül elkezdett foglalkoztatni, hogy mi volt a karácsony előtt, hogy „lett” a karácsony, mit ünnepeltek régen az emberek karácsonyként. Így jutottam el a karácsony őséhez a Szaturnália ünnepéhez, amit Szaturnus Isten tiszteletére minden év december 17-25-e között tartottak az ókori pogány rómaiak.
Ahogy olvastam a mitológiai történeteket, nagyon sok érdekesség jött velem szembe, a Szaturnália ünnephez kapcsolódóan, melyek nagyon megmozgatták a fantáziám. Így lett a festmény inspirálója ez az ókori római ünnepsorozat, melynek egyik érdekes szokása/szabálya az volt, hogy a gazdag ember és a szolgája erre az egy napra ruhát/szerepet cserélt. Ilyenkor a szolgáknak is engedélyezték, hogy szerencsejátékot játszhassanak az uraikkal. A tétet mogyoróban mérték. Azonban, ha a gazda nagylelkű ember volt, úgy a mogyoró tétekkel szemben hajlandó volt rendes pénzben játszani a szolgájával. Szaturnália idején, bezártak a bíróságok, vidám, hangos zene, tánc és mulatozás volt, hatalmas lakomákat tartottak. A házakat örökzöld borostyánnal és gyertyákkal díszítették, ajándékokat adtak a gyerekeknek és a szegényeknek.
Ha szembe állunk a festménnyel, a jobb felső sarkánál megjelenítettem a Szaturnália ünnep szerencsejátékának szimbólumait, mellette a baloldalon Szaturnusz Isten Vatikánban található szobra tűnik fel, a feleségének a Görög mitológiából megegyező személyével Rhea-val, ezzel jelezve az ünnep Görögországba nyúló eredetét is. A bal felső sarokban látható épületrészlet a Szaturnusz templom, mely ma is látogatható maradványainak komponense, ahonnan az ókori rómaiak a téli napforduló idején, december 17-én elindították az ünnepeket, illetve a római népnek megtartották a lakomákat.
A Coca-Cola logó szinte evidens volt számomra, hogy meg fogom jeleníteni a vásznon, mivel a cég 1920 óta készíti a karácsonyi reklámokat a vásárlók számára, melynek ma már szinte kultikus hatása van az emberek számára. A másik kizárólagos választás Jézus alakja volt. Ugyanis a pogány Szaturnália ünnepét felhasználva a keresztény vezetők úgy próbáltak meg a pogányokat megtéríteni, hogy megengedték nekik a Szaturnália ünneplését. Ennek a pogány ünnepnek azonban nem volt semmi a kereszténységgel összeegyeztethető vonása, ezért a keresztény vezetők december 25-ét kinevezték Jézus születésnapjának. Ábrázolásomban Jézus – az utolsó vacsora festményéből – egy „szülinapi zsúr” keretében jelenik meg. Ennek kapcsán a karácsonyfa szándékosan talált helyet Jézus kezében, mintha az a díszekkel együtt abból nőtt volna ki, szimbolizálva az életet, a gyökereinket, a múltat és a folytatólagos jelen hagyományokat.
Különös volt számomra az a felismerés, hogy a jelen karácsonyi hagyományokban, kellékekben felfedezhetőek az ősi Szaturnália ünnep római, görög és kelta gyökerei, pl., hogy zölddel és fénnyel díszítették az otthonaikat, a mogyoró, a fenyőfa díszítés, s ilyen pogány maradvány a fagyöngy is; ugyanis a kelta papok, a druidák vezetésével, Szaturnália idején szabadon engedgették ösztöneiket az erdőben, a fagyöngy gyakorlatilag az erdő szimbólumaként élt tovább. Annak ellenére, hogy a fagyöngy az ősi jellegét elvesztette, a fagyöngy alatt csókolózási szokás sok országban ma is megmaradt. Egy másik legenda szerint Balder Isten figyelmeztetést kapott, hogy valaki ki akarja oltani az életét. Anyja Frigg, a skandináv szeretet/házasság Istennője, ezért rávett minden teremtményt a világon, hogy ne ártsanak fiának, viszont egyetlen növényről a fagyöngyről megfeledkezett. S amikor Balder azzal szórakoztatta magát, hogy nyílvesszőket lövetett magára, melyek rendre lepattantak róla, Loki a bajkeverő Isten egy fagyöngy nyilat csempészett a többi közé, ami kioltotta Balder életét. Frigg istennő nem bántotta a növényt, hanem azt kívánta, hogy a fagyöngy többé ne árthasson senkinek, s akik alá állnak, csókolják meg egymást, így kapjanak lehetőséget a szeretetre és a megbocsájtásra. A festményen a fagyöngy szimbóluma így kapcsolja össze a múlt legendáit a jelenkor hagyományaival.
A kép a jobb alsó sarkát pedig a barátnőmnek dedikálnám, mivel ő már október elején feltette a karácsonyi díszeket a lakásába és mézes kalács házikót akart sütni.
A háttérben Dmx (rapper) karácsonyi freestlye dalszövege van leírva, ezek mellett két részlet Samosatai Lucian művéből, ahol az elsőben a Szaturnália ünnep szabályairól értekezik, a másikban pedig egy párbeszéd megy végig Szaturnusz Isten és a szegények, illetve a gazdag között.
Végezetül a régi római mondás/köszöntés a Szaturnália idején: „Menj, vedd fel a gazdád öltözékét, parancsold meg neki, hogy táncoljon, mint egy csirke, gyújtsd meg a gyertyáidat, tömd meg az arcodat vajas keksszel és köszöntsd a Szaturnuszt!”
